2010/08/17

A hitelválság igazi oka

Oknyomozó riport


Mindig úgy alakul, hogy másról írok, mint amit eredetileg tervezek. Most például ez a nagyon fontos téma ugrott be! Mert ugye mindenki azt hiszi a bankok rossz hitelezési szokása, a profit hajhászása okozta a másodlagos jelzáloghitel válságot*. Nos nem, a bankok nem csináltak semmit sem rosszul, csak egy tényezővel nem számoltak. Ennek jártam utána.
Történetünk ott kezdődik, amikor Csillával elhatároztuk, itt maradunk ebben a lakásban legalább 4-5 évet. Az okok prózaiak: olcsó, jó helyen van, közlekedés rendben, iskola-óvoda a közelben, garázs az épületben, más nem is kell. Mindez rendben is lenne, de a lakás, hogy is mondjam, szóval "szépen" kifestették, mielőtt beköltöztünk. A "szép" ugye relatív fogalom, nos az itteni festés kb. egy faluvégi garázs falán menne el "szép"nek. Ezért elhatároztunk, mielőtt elkezdek dolgozni kipingáljuk a kecót. Miután már részt vettem 1-2 lakásfelújításban, úgy gondoltam itt Amcsiban sem okozhat különösebb gondot. Pár hete vettünk egy csiri-biri akkus fúrógépet, ugye ez jól jöhet minden munkához, ütve fúr, állítható a nyomatéka, amit csak akarsz. Imádom az ilyen kütyü-mütyüket, igaz, ezt használtan, illetve a gyártó által felújítottan szereztük be - féláron. A nagy jó az egészben az, hogy ez egy rendszert alkot, ezért a csiszológéphez tényleg nagyon olcsón jutottunk hozzá. Gondoltam nekiesek a falnak a csiszolóval és pikk-pakk olyan lesz a felület, amire már csak rá kell pingálni a festéket és örülünk. Na itt jött az első koppanás. Valami olajos trutyival kenték le az egyébként tapétázott falat. Mint kiderült, Ámerikában teljesen normális a fürdő tapétázása, én mondjuk sosem hallottam ilyet és eszembe sem jutna, de már tapasztaltam fura dolgokat, szóval nem lepődtem meg. Na de, ha tapéta, akkor azt nem probléma lekaparni - gondolná az egyszeri munkás, neki is zuhantam. Anyagbeszerzés közben Csilla talált egy "14 in 1" eszközt. Ez egy érdekesen kialakított spakli: található rajta 6 lap fejű csavarhoz kulcs, át lehet alakítani csavarhúzóvá (sima és kereszt slicc) és természetesen sörnyitó. (Mondjuk csak 13 eszközt találtam meg...) Szépen kiéleztem és uccu! 2 nap alatt sikerült is lekaparnom 1, azaz egy falat. Ennél a pontnál jeleztem kis feleségemnek: ne tovább, sose leszünk készen, ha így folytatom. Valami hihetetlenül felragadt az az olajos izé a falra, de olyan ronda is, hogy nem lehetett fent hagyni. Szerencsére egy ismerős mondta, hogy egy bizonyos "joint compund" nevű anyaggal érdemes a falat kiegyengetni. Mint kiderült ez glett és fel lehet hordani a festékre is. Ha eddig sok negatívumot mondtam a helyi viszonyokról, akkor itt az ideje az áradozásnak. Mesés! Ha már gletteltél, akkor tudod milyen kínlódás valami jó anyagot keverni gipszből, tapétaragasztóból, diszperzitből. Ez is gipsz alapú, de habosított - ezért nagyon kicsi a fajsúlya (itt jobb a fajsúly, mert egyébként nagyon sűrű...), előre bekevert cucc, direkt erre a feladatra fejlesztve. Az ember ráteszi a glettvasra, elhúzza és jön a meglepetés. Az igaz, hogy az anyag jobb, mint tökéletes, de ahogy elhúzom, elsőre jó, aztán olyan mélyszántást húzok bele, amilyet még soha. Nézem mit rontottam el. Felfektetem a vas tiszta oldalát, nagyjából a közepéig feküdt fel, a másik oldala elállt a faltól - úgy egy collnyira! (Hehe, jó lenne tudni mennyi az egy coll, mi?) Megmértem, 22 mm! Ennyire hullámos falfelületet még nem láttam. Hozzá kell tenni itt másként építkeznek, mint otthon. Filmen tuti láttál már olyan félig kész házat, ahol az épület váza látszik fából, aztán jön a gonosz, a főhős meg szögbelövő pisztollyal a fóliához szögezi a fickót. Ebből úgy lesz ház, hogy a gonosz helyett gipszkarton lapokat rögzítenek a vázra. Ez sosem lesz olyan szép egyenes, mint amilyen Józsibácsi tud vakolni, de mondjuk így sem értem miként lett ekkora hepe-hupa benne... És persze nem olyan, mint a hullámpala, hanem inkább négyzetrácsra hasonlít, ezért sehogy nem tudtam szépen kiegyenesíteni. Más ötletem nem lévén jó vastagon vittem fel az anyagot a mélyedéseknél, a kiemelkedéseknél meg alig valamit.

Ennél a pontnál kezdtem el gondolkodni a hitelválságon. Az eredeti verzió szerint a bankok bódog-bódogtalannak adtak hitelt, nem ellenőrizték a fizetőképességet, így az amcsi nép fedezetlen hiteleket vett fel, amit törvényszerűen bedőlt. Á, frászkarikát! Az odáig rendben, hogy felvették a hitelt, elkezdték törleszteni a lakás árát, aztán 3-4 év után ki kellett pingálni, na akkor döbbentek rá ők is arra, amire én, és azt mondták: hát ezért a gagyiért nem fogok fizetni! És tömegesen leálltak a törlesztéssel. Szegény Dick Fuld, ha értett volna az építőiparhoz, akkor most is a Lehmann főnöke lehetne!

Na jó, azt azért el kell árulnom, ez egy viszonylag régi lakás, amit valami hihetetlen trehány módon festettek ki, mielőtt beköltöztünk volna. Egyszerűen nem értem, hogy lehet pölö penészes falra pingálni? Itt ilyet is találtam.

Zárásként egy találós kérdés, mi ez?


Nem, nem, ez egy sörnyitó, aminek a másik végére egy drótkefét erősítettek.

Utóirat: a fal egyébként egész szép lett, ezt az anyagot csiszolni is élvezet, nem porzik annyira és könnyű leszedni. Holnap alapozás, festés. Az alapozó is nagyon baba: vakítón fehér és hihetetlenül fed, a rozsdát is simán eltakarja. Hehe, tulajdonképpen itt élmény dolgozni!

*Sajnos csak angolul. Hmmm... Egyszer úgy mérte egy Internetes oldal az ismertséget, hogy a Wikipedia cikk hány nyelvre volt lefordítva. Innen látszik, hogy minket egyáltalán nem érintett a világválság...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése